#Káva Kulturális Műhely


„A gyerekek azt választották, inkább megcsinálják, amit a király kér, akármi is az igazság”
 

„A gyerekek azt választották, inkább megcsinálják, amit a király kér, akármi is az igazság”

A maga eszközeivel a magyar demokrácia életben tartásán dolgozik a részvételi színház egyik legnevesebb hazai képviselője, a már több mint huszonöt éves Káva Kulturális Műhely, amelyről szombaton dokumentumfilmet mutat be a hvg360. Arról beszélgettünk a társulat vezetőjével, Takács Gáborral, milyenek a mai gyerekek, állami feladatot vállalnak-e át, amikor velük foglalkoznak, és mit üzen nekik a kormány.




 

"Ha megnő a tyúklopások száma, kisebb a tolerancia"

Ároktőn még mindig a pályázati eredményekre várnak. Ha megkapják a gyógynövény-csomagolóra a támogatást, a falu megmenekülhet a teljes elszegényedéstől. Utánajártunk, hogy a tavaly augusztusi Új Néző projekt egyik főszereplője hogyan boldogul az emlékezetes résztvevő színház sikere után.

Lukács Andrea Lukács Andrea

A gyerek feje nem pendrive
 

A gyerek feje nem pendrive

Nagyon fontos, hogy minél többet meséljünk a gyermekeinknek, de az is, hogy a mese végén ne vonjuk le a tanulságot. Le kell számolni azzal a tévképzettel, hogy a gyerek feje csak egy tölcsér, ami arra vár, hogy a tudást beletöltsék, és nyugodtan beszélhetünk nekik komoly témákról, szegénységről, halálról vagy akár a cigánygyilkosságokról is.

Hercsel Adél Hercsel Adél

Beszólna a színházaknak?
 

Beszólna a színházaknak?

52. alkalommal ünnepli a világ, hogy 1962. március 27-én Párizsban megnyitott a Nemzetek Színháza. A jeles nap alkalmából összeszedtük, milyen alternatív lehetőségeket kínál Budapest az olyan színházimádóknak, akiknek nem elég, hogy csak ülnek a közönség sorai között, hanem szeretnének beleszólni abba, ami a világot jelentő deszkákon történik.

Fehér Nóra Fehér Nóra